Nocsak.. hogy kerül ide egy ilyen srác? Biztos eltévedt, vagy ilyesmi.. Huh... úgyis ráérek... segítek neki... Lassan odamentem hozzá, nem rég még ő nézett engem, de most tudomást se vesz rólam... Biztos zavarban van... Nem csoda... Az ingem szétgombolva, hajam kócos és cigi a számban.. Biztos azt hiszi valami gengszter lehetek...
- Hello, mi járatban erre? - kérdeztem mosolyogva, hogy kissé megenyhítsem szegényt.
- Jó estét - köszönt halkan makogva.
- Mondd csak kölyök, mit keresel itt?
- Haza felé tartok...
- Még sose láttalak erre felé.... - vizsgálgattam.
- NEm erre szoktam jönni. Csak sietek haza, és erre rövidebb....
- Na akkor siess. A szüleid már biztosan várnak - fordítottam neki hátat.
- A szüleim meghaltak - mondta én pedig teljesen lefagytam.
Lassan hátra fordultam hozzá... Számból kiesett a cigaretta... Láttam, hogy lehajtja a fejét, és arcán végig gurul egy könnycsepp... Tehát fájó emlék ez számára... Visszasétáltam hozzá... Megfogtam a karját...
- Hé, semmi baj... Sírj nyugodtan - mondtam neki halkan.
Nem várt reakció, elengedte a biciklijét, átkarolta a derekam és a fejét a mellkasomba fúrta... Még jobban sírni kezdett... A bicikli hangosan zörögve esett a földre... A szatyor tartalma széjjel gurult... De nem foglalkozott vele... Csak ki akarta sírni magát... Sírni akart egy idegen előtt... egy idegen előtt, aki előtt nem kell magát erősnek tettetnie... Átkaroltam a vállát, ő pedig még erősebben szorított... Éreztem hideg könnyeit... Éreztem, ahogy minden egyes könnycseppel a teste megkönnyebbül... Hagytam, hadd sírjon... Adja ki magából, ami bántja... Nem figyeltem meddig állhattunk ott... egyszer csak abbahagyta a sírást... elengedte a derekam, és kissé elhúzódott tőlem... Szemei és orra piros volt... Kezeim közé fogtam az arcát, és letöröltem könnyeit.
- Várj itt egy kicsi nyuszi. Mindjárt visszajövök - súgtam halkan, ő pedig bólintott.
Besiettem a klubba, és megkerestem a főnököt.
- Hé főnök! Én most lelépnék - kiáltottam.
- Mégis hova akarsz te menni? még le se telt a munkaidőd!
- Bocsi, de közbe jött valami. Itt kint vár az uncsitesóm. Egy kisebb bajba keveredett...
- Mióta van neked unokatestvéred?
- Főnök, nem érek most rá önnel vitatkozni.
- Huh... mit csináljak veled te gyerek? Na jól van. Menj csak. De holnap el ne késs! Emlékezz fontos ügyfeled van!
- Főnök, szoktam én késni? - kérdeztem nevetve.
- Mikor nem késel? Na bízom benned.
- Mikor okoztam én önnek csalódást?
- Mikor nem? - kérdezett vissza nevetve.
Intettem egyet a fiúknak, majd felkaptam a dzsekim és siettem vissza a kis sráchoz... De mire kiértem, ő már nem volt sehol... Eltűnt a bicikli, a szatyor és a fiú is... Körül néztem, de nem láttam már sehol... Eltűnt.. Belerúgtam valamibe.. Lehajoltam, hogy megnézzem... Egy diákigazolvány volt... Kinyitottam... A képről rögtön felismertem őt...
- Daisuke... - mondtam halkan a nevét...
Benne volt a sulija címe... és a laskása címe is.. De azért mégse állíthatok be hozzá így váratlanul.-.. Ráadásnak még csak most találkoztunk.. Akkor marad a suli... Na akkor ezt eldöntöttem... Holnap újra találkozom vele....
By: Suoh-kun